Azzal kezdem hogy a pontozó nagyon nagy és érdekes élmény volt. Fontos volt hogy részt vegyünk mert ez adót alkalmat arra hogy a Gömöri tánc előadásunkat a legjobb magyar tánc tanárok kiértékeljék. A versenyt követően a jury különböző jól kidolgozott és megalapozott javaslatokat te a csoportunk tánc előadásárol. Ami még nagyon élvezetes volt erről a versenyről az volt hogy tudtunk találkozni barátokkal akiket már rég nem láttunk. Azon kívül meg tudtunk új baráti kapcsolatokat teremteni. Az is nagyon hasznos volt az hogy a többi táncegyüttesektöl sokat tudtunk tanulni hogy a mi tanctudássunk növekedjen. A torontói magyar templom ahol megszáltunk gyönyörű volt. Az esti misére is fel mentünk és csodálatos volt. Az atyának a prédikációja nagyon érdekes volt. A magyar ház ahol tartottak a pontozó táncversenyt, tele volt különböző nagy festményekkel ami például II. Rákóczi Ferencről. Összefoglalva ez a hétvége egy nagyon nagy élmény volt. Károly István
Miután elvégzem az iskolát, építészmérnök szertnék lenni : ez az állom munkám. Már amikor kicsi voltam, nagyon szerettem legókkal játszani és építeni. Mondjuk igaz rég nem játszottam legókkal de azért még mindig nagyon szeretek barkácsolni. Igazán akkor kezdtem el gondolkozni ezen a szakmán amikor eljött az iskolába egy igazi mérnök bemutatót tartani a munkájárol. A bemutatóján elmesélte nekünk hogy milyen érdekes a szakmája és mennyire szereti. Azt is mesélte hogy amikor kicsi volt, ő is sokat épített legókkal és amikor nagyra nőtt akarta folytatni az épitkezést. Tehát, építészmérnök lett. Amikor ezt elmesélte nekem és osztálytársaimnak, felismertem magamat a történetében. És így határoztam el hogy én is építészmérnök akarok lenni.
Az év elején kezdtem fényképeket készíteni. Nagyon élvezem. A legjobb dolog a fótózásban az az, hogy akármit lefényképezel és gyönyörűvé teszi. Én amikor fényképezek, mindig a természetet fényképezem. Soha sem nyotatom a fényképeimet, azért mert inkább telefonomban tartom és úgy sohasem vesztem el. Szeretek fotókat készíteni, mert nagyon kreatív tudok lenni. Az egyetlen dolog amit nem szeretek ebben a hobbiban, hogy sok türelem kell hozzá, ami nekem nincsen. Minden fénykép, amit látsz, azt én készítetem. Thököly Éva
Comments
Post a Comment